Fuck off asshole.

Jajh, hát... tele vagyok kételyekkel, de úgy istenigazából. A "barátnős" dolgon már azt hiszem, kezdek túl lenni, konkrétan tényleg nem érdekel, hogy mi van. Heh, vagy csak így mondom most, lol. Na, mindegy. Lényeg, hogy van egy újabb gondom, mert hát miért ne lenne.
Gyűlölöm, ha tele van a fejem kérdőjelekkel, és bassza meg, nem kapok egyértelmű választ. Bár ez így eléggé az, ha nem keres az a fasz, nem? Miya, térj észhez...

A világ kicsit a feje tetejére állt az utóbbi években, de én nem leszek olyan, mint a kis ribancok, akik futnak egy pasi után. Neeeeem, én nem fogom ezt tenni. Inkább leszek egyedül, mintsem így lejárassam magam. Elegem van, hogy csak én keresem őt, és hát ő magától nem tud. Akkor tudod mit, honey? Kapd be szépen a farkam keresztbe, és ezt most még szépen kértem.

A baj csak annyi, hogy nem tudom, mi a gond, mármint... add fel miya. Soha nem fogsz annyit érni az embereknek, hogy nyíltan, a szemedbe mondják, mi a bajuk veled, pedig kurvára megérdemelném, de mindegy.

Ami Neki fáj, az nekem is.

Furcsa dolog az egész, de most tényleg így van. Ahogy egyre nagyobb lett, úgy lettem én is egyre büszkébb az öcsémre, mert van miért.

~ Ahogy gitározik, és átéléssel. Minden alkalommal, mikor a szomszéd szobában játszik, lehalkítok mindent, csak hogy halljam, ahogy penget, és akarva-akaratlanul mosolyra húzódik a szám.

~ Ahogy focizik. Most bár kimaradt neki elég sok idő, de akkor is büszke vagyok emiatt is rá, mert látom rajta, hogy akarja, és egyre jobb benne.

~ Tanulmányok. Meglehet, másnak stréber, de én tudom, hogy nem az, és az egyáltalán nem gond, hogy konkrét elképzelései vannak a jövőben. Ahogy a szalagavatóján jött, és csináljunk közös képeket; mikor a ballagása volt, és... Igen, Ő az ÉN öcsém, és mondjon bárki bármit, igenis büszke vagyok rá.

Egyre több mindent beszélünk meg. Van, hogyha valami bántja, jön, és magától mondja el, ez pedig jól esik. Bár néha kicsit érzéketlen, de ma kiderült, hogy nem az. Hogy igenis instabil lelkileg, és bár erről én "nem tudok", csak anya, de... fáj. Fáj, hogy ennyire játszanak vele, és hogy ő is ennyire kis vak, ennyire mafla, hogy megy, mikor nem kellene. Tehetetlen vagyok, nem tudom, mit kellene csinálnom, hogy neki jobb legyen. Ami neki fáj, az nekem is, és haraggal, dühvel tölt el.

Sokan csak a pasikat szidják, hogy ilyen szemetek, olyan bunkó faszok, de nem. A nők egy fokkal sem jobbak, sőt, ha lehet, még rosszabbak, aljasabbak, sunyibbak. Tudom, a saját nemem ellen beszélek, de így van, ez ma is bebizonyosodott.

Tudom, hogy a sírás neki talán az önbizalmát rombolta, de... emiatt nem kell. Ez a normális reakció arra, ami történt, és az én szememben emiatt, hogy sír előttem, anya előtt, nem kevesebb, nem gyengébb. Nem, az én öcsém egyáltalán nem gyenge, pont ellenkezőleg...

Őszintén szólva én nála jobb testvért keresve sem találnék, nem is kívánhatnék, és csak reménykedem, hogy a kapcsolatunk mindig is ilyen jó marad. Mert ez jó. Bár veszekszünk néha, elküldjük egymást a picsába, de milyen testvérek nem csinálják ezt? Viszont ha kell, ott vagyunk a másiknak rögtön, és segítünk. Én azt hiszem, ez az igazi testvéri kapcsolat... És én szeretem ezt a kapcsolatot.

~

Elég sok minden történt. Kezdve az AnCafe koncerttel, amin ugyan kevesen voltunk, de fenomenális volt. Akkorát tombolni, és élvezni mindent, hát... Köszönöm, és remélem, tényleg jönnek még. :)
A második, egy hónapra (se) rá, Miyavi. A VIP meetinget leszámítva, egész jó volt. Nem mondom, hogy tomboltam, mert azért késztetést nem éreztem arra, hogy ugráljak, de énekeltem, csápoltam, és gyönyörködtem, mert valljuk be, volt miben :) Jó volt, nagyon tetszett, élveztem. A VIP gyors volt, aminek nem örültem, de azért remélem, hogy ő örült a kis ajándékunknak, és nem végezte a kukában...

Ami pedig személyesen engem illet... Egy teljes formázás kellene a szívemben, mert ez így nem megy. Csinálnék két oldalt, mint a gépeken a meghajtók. Az egyiken lennének azok az emberek, akik nekem számítanak, és én is nekik. Akiknél érzem, hogy fontos vagyok. A másikon pedig az olyanok, akik csak nekem fontosak, de én ezt vissza nem érzem, és/vagy játszottak velem. Az utóbbit rendesen leformáznám, semmi nem maradna utánuk, és azt a meghajtót le is zárnám, nem engednék senkit oda .....

Fura, hogy ma is velük álmodtam, és nevetgélve mentek el mellettem, de aztán az egyikből csak kibukott, hogy én hazudtam nekik, és perverz vagyok, ezt pedig nem bírják. Nem tudom, mikor hazudtam nekik... Talán egy alkalommal, mikor kíváncsi voltam, számítok-e nekik, de hát... nemleges választ kaptam, ezek után pedig nem tudom, mit akarok : D

Na, mindegy, csak úgy jó lenne kiordítani magamból mindent..........

the GazettE

Akármit csinálok, akárhogy próbálom... 2013.09.27 óta nincs olyan alkalom, hogy végig tudjak nézni akár egy koncertet anélkül, hogy elsírnám magam. Gáz, nem gáz, sajnos ez van. Az, hogy láthattam őket élőben, hogy hallottam őket, nekem mindig egy álom volt, mióta jrock rajongó lettem. Addig is tiszteltem őket, felnéztem rájuk, de a koncert óta ez csak még mélyebb lett, és még nagyobb tisztelet, mert azt hiszem, van miért. Lehet ezt fanatizmusnak nevezni, hullára nem érdekel, de azt tudom, hogyha nem lennének, én nem tudom, mit csinálnék. Sok mindent tudnék róluk írni, mit jelentenek nekem, de nem akarok, csak azt tudom, hogy a koncert roppant mély nyomot hagyott bennem, ez biztos...

Just... arigatou : ) 

18

Fogalmam sincs, mit várok. Majd PONT NEKIK jutok eszükbe? Te jó ég, miya, ennyire nem lehetsz hülye, és naiv... de azért... jó lenne... csak egy kicsit... De nem. Mert ti szervezkedtek, találkoztok jóformán minden héten, maximum két hetente, és én? Én meg dögöljek meg XD mert ha rajtatok múlna, már rég megtehettem volna...

Is this a true friendship? Noo.

Hát, elég rúgás kellett ahhoz, hogy erre rájöjjek, most már remélem, hogy véglegesen. Én többet nem tudok elviselni, több nem megy. Mit csinálok rosszul? Mi az, ami nem jó? Újra és újra ezek a kérdések ötlenek fel bennem, de nem kérdezek, remélvén, hogy kapok választ a nélkül is, de nem. Nem kapok, és nem is fogok.

~ Nem vagyok lovas?
Nem, tényleg nem. Szép állatok, okosak, elismerésem, és nektek is, ameddig eljutottatok. De egy ilyen miatt  ignoráltok? Egy ilyen miatt nem kellek, mert nincs lovam? Mert nem lovagolok,és nem tudok ódákat zengeni róluk. Valóban nem, nekem más a világom, de én hittem abban, hogy ez egy elvileg igaz barátságban nem számít. Nem számít, hogy valaki lovagol, valaki pedig a japán rock világában teljesül ki. Én arról tudnék nektek ódákat zengeni, mikor tudom, hogy hozzászólást nem várok, mert nem tudok mit. A lovakkal szintén ez a helyzet. Ja, hogy háromból kettő lovagol? ÉS? Attól még a harmadikat is figyelembe kellene venni... Szomorú, ha ez áll minden mögött.

~ Szégyelltek netán valami miatt?
Ha igen, szeretném tudni az okát, mi miatt. Nem vagyok szürkeség, és igenis felvállalom a stílust, amit elvileg képviselek. Piros-fekete haj? Igen, és? Ez vagyok én, nem tetszik? Szomorú, ha nem fogadtok el.

Igazából fura... öt perc SE kellene, hogy átgyere, vagy gyertek, ha épp együtt lovagoltok, de gondolom, egyikőtöknek sem jut eszébe, hogy meglátogassuk ezt a faszt itt két utcával arrébb. Tudjátok mit? Akkor sok boldogságot nektek, mert én ebből nem kérek. A szomorú már csak az, hogy akiknek valóban hiányoznék, akiknek valóban kellek, mint barát, mint Miya, vagy mint Kriszti... ők sok kilométerekre laknak tőlem, és nem tudom csak úgy meginvitálni őket estére, holott megtenném... Szomorú, amit csináltok, de talán a legszomorúbb, hogy álszenteskedtek, képmutatóak vagytok, mert a szemembe nem meritek mondani a dolgokat, holott biztos, hogy mikor együtt vagytok, feljövök én is témának. Ettől pedig hányok.

Megannyi dolgot fel tudnék még ellenetek sorolni, de a billentyűzetem nem ér annyit, hogy emiatt megint koptassam, mikor nektek leírtam levélben.