Rég....

2015. szeptember 27 óta semmilyen bejegyzés nem volt, szent ég... Pedig elég sok minden történt azért azóta, de lelke rajta, most megpróbálom behozni a lemaradást :D

A munkahely váltás szerencsére sikeresen megtörtént, így elhagyhattam az OLK pokoli helyszínét, ami azóta persze még rosszabb lett. No, nem azért, mert én eljöttem onnan, pusztán már 2015-ben egy süllyedő hajó volt. Sikeresen átkerültem a Központi Járműtelepre, és azóta imádom, amióta ott vagyok. Heh, ez persze csak 2016 nyara óta van, de kit érdekel?! :D

~ Koncertek, barátok, pihi

Bezony. A 2015-ös SuG után '16-ban ismét kijutottunk egy második Gaze koncira, pont ugyanoda, ahol '13-ban voltunk. A pechünk annyi volt, hogy volt VIP jegy,és mi lecsúsztunk róla, de majd legközelebb :D Ez volt igazából a legfőbb koncert, de eljutottunk még Good Charlotte-ra, Green Dayre, most pedig One ok Rock-ra, ami jó lett volna, ha nem vagyok szarul, és a szervezés nem vette volna el az ember kedvét az egésztől. Hát de ez van, na. Legalább ezt is kipipálhatjuk. Volt nyári pihi Alsótelekesen-Aggteleken, kis barátnős hétvégék, és mind megérte, mert meg. 💜

Az új munkahelynek vannak jó és rossz oldalai. A jó az, hogy új embereket ismertem meg, akikkel a kapcsolatom egy év alatt olyan lett, mintha a családom lennének, persze egy-két embert kivéve, de az mellékes. Mondhatni, hogy a garázsban mi tényleg egy család vagyunk, minden őrültségben benne van mindenki, ez pedig hihetetlen erővel tölt fel, mert igenis jól érzem magam ott.

1 év... bár nem, kicsit talán több, mint egy éve megy egy macska-egér játék köztünk, egy se veled, se nélküled kapcsolat, aminek a végére egyáltalán nem tudok pontot tenni. Kellene. Kellene, mert tökre leszek téve, el fogja érni, hogy semmi ne érdekeljen, hogy féljek nyitni mások felé, ami mondjuk nem újdonság. Sokszor átbeszéltük már kettőnk kapcsolatát, de még sem tartjuk magunkat hozzá. Több, mint barátok, de kevesebb, mint egy pár. Kellemetlen, fájdalmakkal teli, reményekkel teli érzések hada rohamoz meg minden áldott nap, amikor találkozunk. Kapaszkodom egy olyan valamibe, amiből talán soha nem lesz semmi. Mégis a remény tényleg ott él bennem, csak az a kérdés, hogy meddig? Mikor fogok bizonyos dolgokat végre észrevenni? Mennyi fájdalom kell még, mire épp ésszel felfogom, hogy felesleges minden kapálózás? Nem tudom.

Azt a, rohadt összevisszaság lett, de leszarom XD 

Munka, koncert, munka, KONCERT.

Ezt már csak így lehet kibírni, no :D

A kezdeti félelmemnek ugyan idő kellett, hogy eltűnjön a munkával kapcsolatosan, és bár még mindig azt mondom, hogy nem egy álom munka, de több jó oldala is van.

Az első például, ha nem lenne ez a meló sem, nem tudnék kimenni Londonba decemberben, hogy tomboljak egyet a SuG koncertre. A második ebből adódóan összevetve a pénz. Persze, most még nehéz,mert hirtelen sok mindenre kell költeni, közbejött ez-az, de majd valamikor helyre állok, és nem lesz gond. A harmadik, hogy fogytam. Na, nem olyan sokat, legalábbis szerintem, de a szülők szerint mégis, szóval ezt rakjam össze. Van még egy s más, de ami tetszik, hogy belátok a postai küldemények dolgai mögé. Miken mennek a csomagok, levelek keresztül, és hogy miként jut el házhoz. Szóval érdekes.

Ami pedig a koncerteket illeti, hát első körben irány majd Miyavi, amire csak megkaptam az egy nap szabimat, de nehéz szülés volt, hehe. Nincs VIP, nincs min aggodalmaskodni, jou lesz. Majd jön a december, ahol irány London, SuG, VIP és közösködés Takeruval, hahaha. A GazettE után ez is egy valóra vált álom lesz, de addig még ki kell bírni, ami nagyon nehezen megy!! 

Van, és még sem jó.

Mondom ezt most, aztán ki tudja, lehet, hogy mégis tetszeni fog, csak épp elindulni nehéz.

Bár nem csak most nem tetszett már az elején, hanem akkor sem, mikor talán... mh, egy féléve anyám felhozta, hogy mehetnék az OLK-ba. Már akkor húztam rá a számat, mert valljuk be, 12 órán keresztül nem épp egy álom munka a küldemények szétszortírozása. Akkor még elhessegettem, és szerencsére anyám nem is erőszakoskodott, de most már rohadtul nincs visszaút.

Az utazás pusztán pár ezer forintba fog csak fájni, a céges busz felvesz-letesz az állomáson, ennyivel jó, hogy nem kell 40 ropit kifizetni a kurva bérletre, mégis... annak ellenére, hogy tiszta, bejelentett állás, mert hát Posta :D minden porcikám irtózik tőle, és sokkal szívesebben foglalkoznék hülyébbnél hülyébb emberekkel eladói munkakörben, mint ezt csinálni. De anyámnak ezt nem mondhatom, mert hát hova már :D csinálni kell, nincs mese. Részben nyugtat, hogy lesz pénzem, emberek között leszek, és hah, le is fogok adni pár kilót,ez biztos. De még sem tudok úgy a munkára gondolni, hogy ne kerülgessen a sírás, és emiatt nem ígérkezik egyáltalán jónak...

Huh.

Hát elég rég nem jártam erre, de ha most már megtettem, egy dizi váltás már kijárt :D

Annyi, de annyi minden kavarog bennem így mindennel kapcsolatosan, hogy nagyon sok xD Addig minden szép és jó, mikor dolgozni jársz. Emberek között vagy, és nem otthon tunyulsz, ahol kínodban már konkrétan semmit, de tényleg semmi olyat nem tudsz csinálni, ami valamire jó is lenne.
A december végét úgy zártam, hogy de jó, márciustól is tudok majd dolgozni, és ez  tényleg olyan jó kedvet adott, amit még itthon is megjegyeztek. Ám de ez így túlontúl egyszerű lett volna, elvégre rólam van szó. Január végén az üzlet bezárt, wohooo, Miya hoppon maradt, és megint kezdődik minden előröl, de ám ez sem könnyű.

Ilyen felsőfokú végzettség, olyan felsőfokú végzettség, plusz a tapasztalat, mert ám egy sima irodai melóhoz ezek elengedhetetlenek. Elvégre, aki nem végzett fősulit, az nem tud iktatni, fénymásolni és telefonálni :O Oh, fuck, mik vannak :O

Na, mindegy, úgyhogy jönnek a miya-féle hullámok, amiket rohadtul gyűlölök, és próbálok én kilábalni ezekből, de ilyen feltételekkel sajnos nem olyan egyszerű a dolog... Akarok dolgozni, kell a pénz, hogy kimozduljak, de hát... valamit csak hoz már a jövő.

Fuck off asshole.

Jajh, hát... tele vagyok kételyekkel, de úgy istenigazából. A "barátnős" dolgon már azt hiszem, kezdek túl lenni, konkrétan tényleg nem érdekel, hogy mi van. Heh, vagy csak így mondom most, lol. Na, mindegy. Lényeg, hogy van egy újabb gondom, mert hát miért ne lenne.
Gyűlölöm, ha tele van a fejem kérdőjelekkel, és bassza meg, nem kapok egyértelmű választ. Bár ez így eléggé az, ha nem keres az a fasz, nem? Miya, térj észhez...

A világ kicsit a feje tetejére állt az utóbbi években, de én nem leszek olyan, mint a kis ribancok, akik futnak egy pasi után. Neeeeem, én nem fogom ezt tenni. Inkább leszek egyedül, mintsem így lejárassam magam. Elegem van, hogy csak én keresem őt, és hát ő magától nem tud. Akkor tudod mit, honey? Kapd be szépen a farkam keresztbe, és ezt most még szépen kértem.

A baj csak annyi, hogy nem tudom, mi a gond, mármint... add fel miya. Soha nem fogsz annyit érni az embereknek, hogy nyíltan, a szemedbe mondják, mi a bajuk veled, pedig kurvára megérdemelném, de mindegy.