2015. szeptember 27 óta semmilyen bejegyzés nem volt, szent ég... Pedig elég sok minden történt azért azóta, de lelke rajta, most megpróbálom behozni a lemaradást :D
A munkahely váltás szerencsére sikeresen megtörtént, így elhagyhattam az OLK pokoli helyszínét, ami azóta persze még rosszabb lett. No, nem azért, mert én eljöttem onnan, pusztán már 2015-ben egy süllyedő hajó volt. Sikeresen átkerültem a Központi Járműtelepre, és azóta imádom, amióta ott vagyok. Heh, ez persze csak 2016 nyara óta van, de kit érdekel?! :D
~ Koncertek, barátok, pihi
Bezony. A 2015-ös SuG után '16-ban ismét kijutottunk egy második Gaze koncira, pont ugyanoda, ahol '13-ban voltunk. A pechünk annyi volt, hogy volt VIP jegy,és mi lecsúsztunk róla, de majd legközelebb :D Ez volt igazából a legfőbb koncert, de eljutottunk még Good Charlotte-ra, Green Dayre, most pedig One ok Rock-ra, ami jó lett volna, ha nem vagyok szarul, és a szervezés nem vette volna el az ember kedvét az egésztől. Hát de ez van, na. Legalább ezt is kipipálhatjuk. Volt nyári pihi Alsótelekesen-Aggteleken, kis barátnős hétvégék, és mind megérte, mert meg. 💜
Az új munkahelynek vannak jó és rossz oldalai. A jó az, hogy új embereket ismertem meg, akikkel a kapcsolatom egy év alatt olyan lett, mintha a családom lennének, persze egy-két embert kivéve, de az mellékes. Mondhatni, hogy a garázsban mi tényleg egy család vagyunk, minden őrültségben benne van mindenki, ez pedig hihetetlen erővel tölt fel, mert igenis jól érzem magam ott.
1 év... bár nem, kicsit talán több, mint egy éve megy egy macska-egér játék köztünk, egy se veled, se nélküled kapcsolat, aminek a végére egyáltalán nem tudok pontot tenni. Kellene. Kellene, mert tökre leszek téve, el fogja érni, hogy semmi ne érdekeljen, hogy féljek nyitni mások felé, ami mondjuk nem újdonság. Sokszor átbeszéltük már kettőnk kapcsolatát, de még sem tartjuk magunkat hozzá. Több, mint barátok, de kevesebb, mint egy pár. Kellemetlen, fájdalmakkal teli, reményekkel teli érzések hada rohamoz meg minden áldott nap, amikor találkozunk. Kapaszkodom egy olyan valamibe, amiből talán soha nem lesz semmi. Mégis a remény tényleg ott él bennem, csak az a kérdés, hogy meddig? Mikor fogok bizonyos dolgokat végre észrevenni? Mennyi fájdalom kell még, mire épp ésszel felfogom, hogy felesleges minden kapálózás? Nem tudom.
Azt a, rohadt összevisszaság lett, de leszarom XD
A munkahely váltás szerencsére sikeresen megtörtént, így elhagyhattam az OLK pokoli helyszínét, ami azóta persze még rosszabb lett. No, nem azért, mert én eljöttem onnan, pusztán már 2015-ben egy süllyedő hajó volt. Sikeresen átkerültem a Központi Járműtelepre, és azóta imádom, amióta ott vagyok. Heh, ez persze csak 2016 nyara óta van, de kit érdekel?! :D
~ Koncertek, barátok, pihi
Bezony. A 2015-ös SuG után '16-ban ismét kijutottunk egy második Gaze koncira, pont ugyanoda, ahol '13-ban voltunk. A pechünk annyi volt, hogy volt VIP jegy,és mi lecsúsztunk róla, de majd legközelebb :D Ez volt igazából a legfőbb koncert, de eljutottunk még Good Charlotte-ra, Green Dayre, most pedig One ok Rock-ra, ami jó lett volna, ha nem vagyok szarul, és a szervezés nem vette volna el az ember kedvét az egésztől. Hát de ez van, na. Legalább ezt is kipipálhatjuk. Volt nyári pihi Alsótelekesen-Aggteleken, kis barátnős hétvégék, és mind megérte, mert meg. 💜
Az új munkahelynek vannak jó és rossz oldalai. A jó az, hogy új embereket ismertem meg, akikkel a kapcsolatom egy év alatt olyan lett, mintha a családom lennének, persze egy-két embert kivéve, de az mellékes. Mondhatni, hogy a garázsban mi tényleg egy család vagyunk, minden őrültségben benne van mindenki, ez pedig hihetetlen erővel tölt fel, mert igenis jól érzem magam ott.
1 év... bár nem, kicsit talán több, mint egy éve megy egy macska-egér játék köztünk, egy se veled, se nélküled kapcsolat, aminek a végére egyáltalán nem tudok pontot tenni. Kellene. Kellene, mert tökre leszek téve, el fogja érni, hogy semmi ne érdekeljen, hogy féljek nyitni mások felé, ami mondjuk nem újdonság. Sokszor átbeszéltük már kettőnk kapcsolatát, de még sem tartjuk magunkat hozzá. Több, mint barátok, de kevesebb, mint egy pár. Kellemetlen, fájdalmakkal teli, reményekkel teli érzések hada rohamoz meg minden áldott nap, amikor találkozunk. Kapaszkodom egy olyan valamibe, amiből talán soha nem lesz semmi. Mégis a remény tényleg ott él bennem, csak az a kérdés, hogy meddig? Mikor fogok bizonyos dolgokat végre észrevenni? Mennyi fájdalom kell még, mire épp ésszel felfogom, hogy felesleges minden kapálózás? Nem tudom.
Azt a, rohadt összevisszaság lett, de leszarom XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése