Minden mindegy már.

Jelenleg így érzem magam, bár ez még nem a teljes leírása. Üresnek, elveszettnek, kilátástalannak, minden olyan messze van, és elérhetetlen...

Belelovalni valamibe magad, csak mert valaki azt mondja, hogy hívni fognak, és tuti lesz, nagy hiba. Nem szabad, én mégis megtettem, pedig gondolhattam volna, hogy megint nem jön össze. Ugyan már... nekem? Már az nagy szó, ha valami sikerül, őszintén...

Ezenfelül pedig... hittem abban, hogy érdekel titeket, mi van velem. Hittem abban, hogy fontos nektek, hogy nem érzem jól magam, és hogy megbeszéljük. Ti megorroltatok rám egy alkalom miatt, akkor én mit mondjak? Megint le lettem koptatva, miért? Rengeteg olyan kérdésem van, aminek a végén ott van a 'miért', de nem kapok rá választ. Még? Hát nem tudom, fogalmam sincs, fogok-e kapni egyáltalán... Ti megharagudhattok, én nem? Mindig csak én lehetek mindenki szemében a rossz? Miért?

Jelenleg már kínomban ott tartok, hogy mosolygok a saját szerencsétlenségemen. Cuki, igaz? Tudom én, de tényleg annyira nem látom az alagút végét, a fényt a sötét felhők mögött...

Szeptemberben München. Koncert. Miből? Megint a szülőket kell lehúznom? Hát az úgy jó lesz... de tényleg...

Mikor lesz vége ennek a szenvedésnek? Mert ez nekem az... Menni akarok, de nincs sehol semmi...