Hát voltunk.. és amilyen rákészüléssel mentünk, annyira... heh xDDD kezdjük az elején.
Délre kaptunk időpontot, és oda is értünk már háromnegyed tizenkettőre. Házi szabályzat elolvasása után aláírtuk a könyvet, hogy tudomásul vettünk mindent. Utána a nő mondta, hogy mosdóba el lehet menni. Hát... én úgy voltam vele, hogy alap, hogy elmegyek, ne bent hugyozzam össze magam a félelemtől, de... az sem úgy nézett ki, mint ahogy én azt elképzeltem. Az ajtó eleve nyikorgott, de rendesen, mint a filmekben. Ez már nem tetszett, de erőt vettem magamon, és bementem. Nem sokáig jutottam. Egy kis belépőt kell elképzelni, nem sokat, de sötét van. Aztán kiérsz egy folyosóra; két irányba tudsz menni, de jobbra... ahogy odanéztem, meghűlt bennem a vér. Egy fürdőszobát kell elképzelni, kék fénnyel. Nem tudsz bemenni, ugyanis szalagokkal elzárták az ajtó helyét, de bent... a fehér zuhanyfüggönyön sok-sok véres kézlenyomat, meg más undormányok voltak ott. Ahogy jobbra néztem, nem tudom, olyan... másfél-két méteren kukk sötétség fogadott, de a folyosó végén fény. Ki is fordultam, mondom én itt egyedül NEM megyek végig, így behívtam Rikát.
Vele szépen végig is mentünk, bár kicsit lassan. Jobb oldalt, mintha sötét függönyök lettek volna, bal oldalt lent pedig kellékek, gondolom én. A mosdókagylód láttuk, de a csempe kicsit véres, vagy nem tudom, mi volt. Az mellett nem sokkal egy ajtó volt ott. Azt hittük, hogy... mivel nem tudtuk, hol a wc, az ajtó mögött lehet, de... kilincs NEM volt rajta. Rika megpróbálta kinyitni, de... abban a pillanatban, mintha valami nekicsapódott volna, és még ordított is egy rendeset. Nekünk több sem kellett, hatalmas sikoly, és futottunk is ki onnan. A pisilésnek annyi. A kezdeti adrenalin emelés megvolt már akkor, remegett a kezem rendesen, Regiék pedig csak néztek ránk, hogy mi van.
 |
| A jobbról elénk táruló kép a mosdóban. |
Próbáltunk megnyugodni, de tudtuk, hogy bent ennél rosszabb vár majd ránk. Az a tudat, hogy jönnek még ketten hozzánk, valamilyen szinten megnyugtatott, de nem eléggé. Már csak tíz percünk volt, mikor is... a kulcsos ajtó, ahol aztán később bementünk... szóval ott.. valami ordítani, kaparni kezdett. Én valami vérfarkashoz tudnám hasonlítani a dolgot, és mondanom sem kell, hogy a mosdós dolog után ez azért nekem MÁR akkor odatett. Rika aztán eldöntötte, hogy ő nem jön be, úgy kellett berángatni, de...
A kulcsot a két srác közül az egyik megkereste, megtalálta, és az idegenvezető srác be is engedett minket. Fogtuk egymás kezét már az elején, de... a szobát, ahol megálltunk, nem tudnám mihez hasonlítani, viszont... szemben velünk volt egy fekete függöny, és az alól két nagy fehér cipő orra kukucskált ki. Nem tetszett, mert a bohóc volt ott, és ennek hangot is adott. Őrülten vihorászott, miközben az idegenvezető csapkodott az asztalra. Én csak néztem a bohócot, még ha az arcát nem is láttam, de... a szemét igen, ugyanis a függönyön volt egy kis rész kivágva, és onnan nézett minket.
Már akkor remegtem, akkor kettétört minden bátorságom, pedig úgy indultam, hogy 2800.-, végig fogok rajta menni, de nem ment. Az idegenvezető szavaiba vágtam, hogy ki lehet-e menni. Rögtön az elején. Ciki? Nem... Inkább vagyok gyáva, minthogy lelkileg a végére romokban legyek. Kérdezett a vezető, hogy nem bírják. Válaszoltam, hogy nem bírjuk. Erre a bohóc is beszólt, de azzal az őrült vihogással tűzdelve, hogy 'Nem bírja, nem bírja' - és vihogott tovább. Végül kiengedtek minket, merthogy jött Rika is, de...
 |
A bohóc, aki már az elején a remegést hozta rám.
|
Én speciel remegő végtagokkal ültem le a székre. Soha nem remegtem még ennyire, mint akkor, rögtön az elején. De ahogy mondtam Rikának, hogy érzem most magam, egyre jobban a sírás szélére sodródtam, de nem bukott ki szerencsére. Lassan *fél óra* megnyugodtam, de nehezen ment, ugyanis... Regiék ugye mentek tovább, de hallottuk az ordítozást, a sikolyokat, mindent. Kértem Rikát, hogy a füzetet, amit kaptam tőle szülinapra, adja oda, az megnyugtat, de sokáig azt is csak remegő kezekkel lapoztam, és alig tudtam figyelni a szövegre, amit írt bele. A képekhez magyaráztam neki, elterelve a gondolataimat. Valamennyire sikerült, aztán örültem, hogy szabadultam onnan.
Öcsém rögtön azzal jött, hogy kidobtunk az ablakon 3000.-ot feleslegesen. Nem. Nem volt felesleges, mert legalább BIZTOSRA tudom azt, hogy én nem bírom ki az ilyet. Én tényleg úgy indultam, hogy felkészültem rá... úgy látszik, még sem.
Két érzés van még mindig bennem. Az egyik, hogy végig akartam menni, mert érdekel, kíváncsi vagyok rá. A másik, hogy nem is baj, hogy nem mentem végig, mert ki tudja, hogy a végére milyen lelkiállapotba kerültem volna. Ismerem magam, azzal is számoltam, hogy elájulok, mert képes vagyok rá. Nem, nekem ez nem éri meg. Így legalább nyugodt a lelkem, nem befolyásol semmiben, és merek majd itthon járkálni a sötétben. De ki tudja, hogy öcsém mer-e majd? Merthogy volt egy rész, mikor teljesen sötétben kellett menni, és ment erőteljesen az ijesztgetés. Nekem ez nem hiányzik az életemből, hogy félelemmel mászkáljak itthon...
Arra tényleg jó volt, hogy tudom, ilyet bevállalni, soha...
Nah, hát nem tudom, mikor írtam utoljára ilyen hosszú bejegyzést, de most már
Ja ne~~
